Hogyan kezdjünk hozzá a nappali megtervezéséhez?

Lakásunk berendezésénél a nappali elemeinek kiválasztása az egyik legfőbb feladat, hiszen míg más szobákhoz tevékenység köthető, ez a helység a családi élet központi szerepét tölti be, és több funkcióért is felelős.

Első körben, éppen ezért, azt kell meghatároznunk, hogy a mi életünkben milyen szerepet is kell betöltenie. Ide vonul el az ember az egésznapos stressz elől, úgyhogy mindenképpen otthonosnak kell lennie az egész család számára, de az is fontos, hogy vendégeink jól érezzék itt magukat.

A vendéglátás, a pihenés és a kikapcsolódás mellett alkalmasnak kell lennie még arra is, hogy a gyerekeknek teret biztosítson játékra, akár az étkező is lehet egy légtérben a nappalival, valamint szükségünk van tárolókapacitásra, ahol könyveinket, dekorációkat, műszaki cikkeket tárolhatunk. Minél több funkciónak kell megfelelnie, annál bonyolultabb a helyzet.

Ami minden nappaliban ugyanannyira fontos

Minden nappaliban szükség van valamire, ami központi szerepet tölt be. Emellett nagyon fontosak a fények is, valamint az, hogy az egyes funkciókat betöltő tereket valamilyen szinten elkülönítsük egymástól. Mindezen feltételek persze a hely méretétől is függenek.

A központi elem lehet egy szín, egy minta, egy dekorációs elem, vagy mint a legtöbb esetben, a kanapé. Ezt érdemes úgy elhelyezni, hogy könnyen elérhető legyen, ne gátolja a közlekedést, jól meg legyen világítva.

A világítás egy nagyon fontos szempont. Amikor már nincs elég természetes fény, különböző pontokon elhelyezett lámpákkal tudjuk legjobban elérni a kívánt eredményt.

Így megoldható a hangulatvilágítás, fény külön olvasáshoz és más egyéb funkciókra, valamint nem kell azon idegeskednünk utólag, hogy nincs elég fény a szobában, ezáltal élvezhetetlen az éppen végzett tevékenység.

A megfelelő kanapé

A kanapé általában központi szerepet tölt be, mivel a nappaliba lépve ide vezet az első utunk. Ide ülünk le beszélgetni, TV-t nézni, olvasni, mesét olvasni, játszani, pihenni.

Nagycsaládosoknak, nagy baráti körrel rendelkezőknek és azoknak akiknek nagy hely áll rendelkezésére, érdemes olyan kanapét választani, amelyen ülve teljes testtel egymással szembe tudnak fordulni a felek, senki sincsen kizárva a beszélgetésből. Ilyen például bármely gyönyörű U-alakú vagy L-alakú kanapénk.

Amennyiben kevés hely áll rendelkezésére, egy elegáns egyenes kanapé is a nappali pompás díszévé válhat.